Az ember a technológiai és technikai fejlődés ellenére egyre kiszolgáltatottabb a természet erőinek. Ki tudná ezt jobban a növénytermesztő gazdánál?A fagykár, a jégverés, az aszály, a felhőszakadás és a viharok sok család és vállalkozás több hónapi munkáját, törődését semmisítik meg. Hogy ez ne történhessen meg sok féle növénybiztosítást köthetnek a növénytermesztők.
A Biztosító kártéríti a Szállítót vevője nemfizetése (180 napos fizetési késedelme), vagy felszámolása, csődje, mint biztosítási események bekövetkezése esetén.
Igaz, hogy a 2010. január 1. után vásárolt gépjárműveknek a vásárlás dátuma a biztosítás évfordulója, ám tapasztalataink alapján az autósok nagy százalékának maradt a novemberi váltás.
Idén is a nagy kérdés: „Váltsunk vagy maradjunk?”.
Eddig is tudtuk, hogy gyorsan szalad az idő, de csak most döbbentünk rá, hogy ötödik sebességre kapcsolt és már megint novembert írunk. Olyan, mintha egy hónapja küldtük volna tájékoztató e-mailünket az új kötelezős változásokról, pedig az már egy éve volt.
Most, hogy már 2 hete tombol a kötelezős kampány tapasztalataink a következők.
Az első helyekért versengő új díjak között már nincs akkora különbség mint az elmúlt években, ám a jelenlegi biztosításokhoz képest akár több ezer Forintot is megspórolhatunk éves szinten.
Összegezve: Mindenképpen érdemes átszámolni, vagy átszámoltatni díjunkat. Nem kerül semmibe, csak nyerhetünk a dolgon.
Kattintson Ide, vagy megújult honlapunkra, www.assure-man.hu, ahol összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait, és meg is kötheti az Önnek legmegfelelőbbet
A program casco biztosítását is kiszámolja (itt több tízezer Ft-ot is megtakaríthatunk éves szinten!!! )
Hívja telefonos ügyfélszolgálatunkat, ha kérdése van, vagy segítségre van szüksége
06 1-232-1150 vagy 06 1-232-1151
Amennyiben szívesebben intézi személyesen ügyeit, irodánkban hétfőtől péntekig, reggel 8-tól este 8-ig (novemberi nyitva tartás) munkatársaink szívesen segítenek eligazodni a biztosítói díjak kavalkádjában. Irodánk címe: 1048 Budapest, Járműtelep utca 23.
Kiegészítő biztosítások már kötelező mellé is!
A biztosítók törekednek arra, hogy igényeinket a lehető legszélesebb körben kiszolgálják.
Csak ámulunk és bámulunk, hogy mennyi új dolgot találtak ki a biztosítók. Csak néhány példa a teljesség igénye nélkül:
1048. BUDAPEST, Járműtelep u. 23.
Tel.: +36 1 232 1150
Fax: +36 1 232 1151
Email :
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.
Web : www.assure-man.hu